Halál · Válás · Szakítás
Egy célzott, irányt adó beszélgetés arról, hol tartasz most a veszteséged feldolgozásában, és mi segíthet valóban továbblépni – akár nemrég történt, akár évek óta veled van.
Csak olyan időpontot foglalj, amikor nyugodt, zavartalan körülmények között, teljes figyelemmel jelen tudsz lenni – például nem vezetés közben, nem két megbeszélés között, és nem akkor, amikor valami később még ráúszhat. Ha ez most nem biztos, válassz inkább egy másik időpontot.
Minden jelentkezést egyenként átnézek, és a kérdésekre adott válaszaid alapján döntöm el, hogy érdemes-e beszélnünk. Ezért kérlek, válaszolj rájuk őszintén, néhány konkrét mondatban.
Nem találsz megfelelő időpontot? Írj nekem: kapcsolat@ankazoltan.hu
A foglaláskor megadott adataid kezeléséről az adatkezelési tájékoztatóban olvashatsz.
„Belső lelki fájdalmaim voltak, és azt mondtam, hogy ezektől én meg akarok szabadulni, mert nem lehet így élni a munkában. Nagyon nehezen dolgoztam, fáradékony is voltam sokszor. Nagyon jó alvó voltam régen, de valahogy nagyon rosszul aludtam. (...) Nagyon erős dühöt éreztem. Amikor dühös voltam, akár 48 óra is kellett, mire lenyugodtam. (...) Most már ilyen nincs. Sokkal nyugodtabb vagyok. Van bennem egy olyan nyugalomérzés, ami nekem új.”
„Egy 16 éves kapcsolat ért véget, amiben abban reménykedtem, hogy házasság lesz belőle. Nagyon megviselt, nagyon nehéz volt elengedni. (...) Visszakaptam a lelki békémet. Előtte nagyon nyugodt, kiegyensúlyozott ember voltam, és azt hittem, sosem fogom elveszíteni a lelki békémet, de ezzel a szakítással sikerült. Most teljesen úgy érzem, hogy újra normális életet tudok élni.”
„Nem tudtam aludni. Nem tudtam koncentrálni. Állandóan feszült voltam. (...) Úgy éreztem, ebből az lesz, hogy nem fogok tudni dolgozni, utána felkelni sem lesz kedvem, és megszólalni sem lesz kedvem, mert belefulladok ebbe az elnyomott érzelmi állapot okozta káoszba. (...) Most már nem uralja le az életemet. Nem bénít. Nem határozza meg a mindennapjaimat.”
„Két éve váltam el. Sok mindent újra kellett szerveznem az életemben. Hosszabb ideig jártam pszichológushoz, sokat gyógyultam. Ezzel együtt hatalmas érzelmi csomagot cipeltem. (...) Idén január elejére komoly érzelmi mélypontra kerültem. (...) A közös munka olyan volt, mintha a földön szétszórt holmikat sikerült volna szépen szortírozva bepakolni egy nagy hátizsákba, majd kitenni a kapun kívül. Hihetetlenül felszabadító volt, ami az életem minden területére kihatott. (...) Érzelmileg sokkal kiegyensúlyozottabbnak érzem magam, ezt mások is szóvá teszik. Bátrabban állok a különböző kihívásokhoz. (...) Jobban tudok örülni. Könnyebben kapcsolódok másokhoz”
Igen, a beszélgetés ingyenes és kötelezettségmentes.
Amíg nem látod tisztán, mi történik benned egy jelentős veszteség után – mi az, ami valóban az idővel rendeződik, és mi az, ami csendben tovább terhel –, addig nehéz tudatosan dönteni arról, hogyan lépj tovább. Ez a konzultáció ezt a tisztánlátást adja a kezedbe, hogy megalapozottan dönthess arról, mi a következő lépésed.
Nekem azért éri meg az időm egy részét ilyen beszélgetésekre fordítani, mert aki tisztábban látja a helyzetét, az sokkal könnyebben el tudja dönteni, hogyan szeretne továbbmenni, és szüksége van-e ehhez segítségre.
A beszélgetés végén közösen megnézzük, van-e értelme a folytatásnak. Ha mindketten úgy látjuk, hogy tudok segíteni, elmondom, hogyan és milyen formában. Erről utána bárminemű kötelezettség nélkül dönthetsz, hogy szeretnél-e élni vele.
A teljes 45 perc rólad szól. Megnézzük, hol tartasz most a veszteséged feldolgozásában, mi tart vissza, és mi segíthet valóban továbblépni.
Telefonon, így akár az irodádból vagy otthonról is részt tudsz venni – csak arra figyelj, hogy zavartalanul tudj beszélni.
Nem. Ez egy irányt adó, strukturált beszélgetés: ezen az alkalmon nem zajlik feldolgozási munka. Abban segít, hogy tisztábban láthasd a helyzetedet, és irányt adjon, merre érdemes továbbhaladnod.
A konzultációra bárki jelentkezhet, de a jelentkezés nem jelenti automatikusan, hogy egyéni kísérésre is el tudlak vállalni. Csak azokkal dolgozom együtt, akiknek valóban hitelesen tudok segíteni ebben a folyamatban. Kérlek, ne vedd zokon, ha a beszélgetés után nem javaslom a közös munkát – ez is a tisztesség és a biztonság része.
Közösen megnézzük, van-e értelme a folytatásnak. Ha mindketten úgy látjuk, hogy tudok segíteni, elmondom, hogyan és milyen formában. Erről utána bárminemű kötelezettség nélkül dönthetsz, hogy szeretnél-e élni vele.